Márki-Zay: Szocialista jelölttel nem lehetett nyerni Mohácson
A fentin kívül több sarkalatos megállapítást is tett a hódmezővásárhelyi polgármester a mohácsi időközi választás adatait elemezve. Például, hogy a Fidesznek nincsenek tartalékai.
A fentin kívül több sarkalatos megállapítást is tett a hódmezővásárhelyi polgármester a mohácsi időközi választás adatait elemezve. Például, hogy a Fidesznek nincsenek tartalékai.
Kapaszkodót keresett az antiszemitizmusban, de már elmúlt.
Pótolják azokat, amiket nyáron még a koronavírus elleni védekezés jegyében nem lehetett megtartani, de Mohács is most választ polgármestert.
Ismét megválasztották a kormánypárt támogatással induló Mondok Józsefet, aki ellen még folyik a bűnvádi eljárás. Izsákon azért kellett időközi választást tartani, mert júniusban lemondott az ősszel megválasztott ellenzéki polgármester.
Hétfőn válik hivatalossá Szigliget polgármesteri posztjáért indulók listája. A jelöltek között ott van a település lemondott vezetőjének fia, Balassa Bálint is, aki eddig önkormányzati képviselő volt.
Koncz Zsófia kiadványán nem stimmel a trikolór.
Turcsány László januárban mondott le, majd a Fideszből is kilépett.
Alakul az időközi választás Borsodban: a Fidesz már megtorpedózta, hogy Bíró László szavazólapján a saját pártja is szerepelhessen, közben Deutsch Tamás és Szájer József az ellenzék pártcsaládjainak árulkodik.
Még tart a vadászházra felvett közpénz miatt indított büntetőper, de Mondok József máris kampányol, felsőbb kapcsolatait említve.
A párt hivatalosan nem jelölheti a tiszaújvárosi időközin, de megtalálták a megoldást.
Avagy mi, pontosabban mik következnek a közös ellenzéki jelölt személyéből.
Hat ellenzéki párt elnöke megállapodott arról, a 2022-es országgyűlési választáson minden körzetben egy jelöltet állítanak a fideszessel szemben. Megállapodtak arról is, az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
Orbánnak legfeljebb a látszat miatt kell aggódnia az időközi országgyűlési választáson.
Koncz Zsófia dolgozott Magyarország washingtoni nagykövetségén is, illetve országos alelnök volt a kormánypárt ifjúsági szervezetében.
A helyi választási bizottság döntött az időközi választás időpontjáról. A Fidesz polgármester jelöltje az eddigi alpolgármester lehet, míg képviselőnek jelöltetheti magát Szekó József lánya is.
Csorbai Ferenc lényegében azért lett városvezető, mert a korábbi polgármester nem sokkal a választások előtt meghalt.
Külön indult a két ellenzéki párt és a Fidesz sem lett nevető harmadik.
Az időközi országgyűlési választáson a közös ellenzéki jelölt, Kálló Gergely nyert. A Fidesz nem állított jelöltet, az egyik független induló mögé állt be.
Kálló Gergely több mint ezer vokssal vezet a szavazólapok nagyjából felének feldolgozása után.